Üdvözöllek!
Wittner Jennifer vagyok, a Skinolution megálmodója és tulajdonosa.
Fő területeim közé tartoznak a problémás bőrök és az anti-aging kezelések, de szívesen várlak bármilyen más hagyományos vagy modern kozmetikai kezelésre is.
Holisztikus szemlélettel kezelek, így nem csak a bőr problémáit, hanem a mögötte rejlő belső okokat is számításba veszem, és a kezelési tervet ennek tudatában egyénre szabottan állítom fel. A látásmódhoz hozzátársul, hogy az embert, mint egészet nézem, így a kezelések során igyekszem egy olyan légkört kialakítani, ahol a vendégem nem csak testileg, de lelkileg is képes feltöltődni, és a hétköznapi rohanásokat, stresszt félretenni.
Hogyan találkoztam a kozmetikával?
Már fiatalabb koromban felkeltette az érdeklődésemet a biológia és a kémia tudománya, így a középiskolai tanulmányaim végére mindkettőből emelt érettségit szereztem. Azonban akkoriban még nem tudtam, hogy pontosan mi az a terület, ami boldoggá tehet, ahol kiteljesedhetek és csillapíthatom a tudásvágyam.
Évek teltek el, mikor párom bőrbetegségére való megoldás keresése közben rájöttem, ez az egész engem érdekel és feltölt energiával. Imádtam tanulmányozni a krémek hatóanyagait, hatásaikat a bőrre, és egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet.
Hamar észrevettem, hogy napjainkban a kozmetika egy igen gyorsan fejlődő terület.
Lenyűgözött a rengeteg innováció, valamint a technológiák rohamos fejlődése és azok beépítése a szektorba, így hamar szerelmese lettem.
Számomra a kozmetika nem csupán munkává, hanem sokkal inkább hivatássá vált.
egy új ágazat?
Az elmúlt évtizedben rengeteget fejlődött az esztétikai és a kozmetikai ipar.
Létrejött a kozmetikának egy új fejezete, ahol a kezelések csúcstechnológiára és innovatív hatóanyagokra épülnek, amik olyan gyönyörű eredmények születését tették lehetővé, amelyek kiválthatják a szikés szépészeti beavatkozásokat, és egy nagyon jó alternatív megoldást nyújtanak azoknak, akik valami okból kifolyólag tartanak a drasztikus beavatkozásoktól.
A minőségi kezelésekhez és a valódi problémamegoldáshoz elengedhetetlen a folyamatos szakmai továbbképzés, valamint a minőségi, orvos-kozmetikai termékek használata.
Ezek olyan professzionális kozmetikumokat jelent, melyekkel orvosok és kozmetikusok is egyaránt dolgoznak.
Kozmetikámban ilyen termékekkel dolgozom.